Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Magyarországon még az erkölcsi felelősséget is pártszempontok szerint osztogatná a jobboldal. A cigánygyilkosságok az előző kormány idején történtek – mondják.
„Azt kell mondanom, hogy a borzalmas cigánygyilkosságok a magyar társadalom emlékezetében sincsenek jelen, hatásával, következményeivel senki nem akar szembesülni – úgy teszünk, mintha a tettesek nem ebben a társadalomban nőttek volna fel, mintha nem ebben az országban jártak volna iskolába, dolgoztak volna, keresték volna a boldogulásukat. Becsukjuk a szemünket, és úgy teszünk, mintha a gyilkosok nem ennek a társadalomnak a tagjai lennének. S éppen ezért nem is viselünk felelősséget őrült tetteikért. Majd a bíróság elítéli őket, nekünk, a mindennapi életüket élő embereknek ehhez semmi közünk – a rendőrség, a nyomozás, a titkosszolgálat felelősségéről, hibáiról, előítéletekben gyökerező tévedéseiről pedig ma már csak akkor esik szó, ha ily módon is az előző kormányt lehet bírálni. (...)